Mindjárt itt lesznek a csellósok!

Hatszor találkoztunk eddig, megszokott helyen Badacsonylábdiban.

 Az idén egyeztetnünk kellett a hadifesztivállal, így Lábdiban nem tudtuk megtartani, új helyszínt kellett keresni, megtaláltuk a Kerekerdőt, az egykori Hubertust.

 Ezen a helyszínen mindent nekünk kellett előkészíteni a szállás kivételével.
Csütörtöki napon disznóvágással kezdtük.

Összeszokott csapat gyorsan végezte a munkát, az eredmény hamar megmutatkozott.

A szállítás a helyszínre több fordulóval lett megoldva.
Arról most nem teszünk említést, hogy a nagy szélben az utánfutóról két üst lerepült, maradjon köztünk.

Pénteken már a megszokott csapat kezdte meg a munkálatokat, a főzést.
Az Alföldi göngyölt káposzta elkészítéséhez, a "Feri" ragaszkodott a fatüzeléshez, Gábor hiába ellenkezett.

Feri személyesen ellenőrizte a tűzgyújtást.
Közben érkeztek a vendégek.

Rózsika kellő időben hozta elő a zsíros kenyeret.

Majd megérkezett Fater és Gabi, az elmaradhatatlan főzők.

Gabi a zsírt árpapától vette, aki szokás szerint csak kavarta.

Közben az alföldi göngyölt már elkészült.

A kaja környékén gyűltek a régi rakétások.

Árpapa "régi szokás" szerint amit éppen akkor talált ki, frissen sült töpörtyűvel és sóval fogadta a vendégeket.

Egykori tüzér tanár és felesége szeretettel lett fogadva.

A csoportkép hevenyészve lett elkészítve, mert a fotós másnap nem ért rá, ezért kevesebben látszunk, mint a végére aztán lettünk.

Vacsorára szépen összegyűltek az egykori rakétások.

Feri köszöntötte a vendégeket.

Tisztelettel figyeltük a főszervezőt, aki nélkül az ilyen találkozók nem jöhetnének létre.

Az alapító tagoknak emléktárgyat adtunk át. A rakétadandár hivatalosan 1963 február elsején alakult meg.

A hűvös időben még sokáig ment a nosztalgiázás.

Másnap mennyei resztelt máj volt a reggeli.

A többség aztán bortúrára ment, a maradók nosztalgiáztak, ezzel az irányléccel, de volt ott szögmérő is. Nem csak szót vitt ő, hanem bizony a rakétával is dolgozott, és nem is akármilyen szinten.

Régi fegyvertársak, bajtársak, barátok ők!

Mint említettem, önellátóak voltunk. A hölgyek készítették a krumplit a gulyás leveshez. A szemben lévő Zsuzsa asszony mesélte, ( a háttal lévő is Zsuzsa, de van ottan egy Éva is ) hogy mikor konyhára került hivatásosként és mondták, hogy "mindjárt itt lesznek a csellósok", akkor ő egy kicsit meglepődött, hogy zene is lesz, tán még ki is sminkelte magát, aztán meglepődött mikor néhány konyhai kisegítő munkás jelent meg.
Szóval ők most "csellóznak"!

Árpapa megjegyzésére, hogy a gulyáslevesbe csipkedett is szokott lenni, Rózsika a főszakács azt mondta: Üsse kő! Gyúrok! És gyúrt, a "lányok" meg csípkedtek.

Rózsika meg kellő időben öntötte bele.

Közben beérkeztek a borkóstolók, azok is kaptak akik nem voltak ott.

Következett egy újítás! 
Sztorizás, régi történetek elmesélése.

Ki ne ismerné őt? László, a technikai üteges.

Ő pedig Károly, egyik alapító tag, rengeteg történettel.

Emléklap és emléktárgy lett ma is átadva, az idén először meghívtuk a "kisrakétásokat" is, hiszen egy félévig vegyes rakétadandár voltunk, a világtörténelem legrövidebb idejéig, sőt abban az évben 1990 - ben háromszor szervezték át az alakulatunk, az ilyen átszervezések vezettek aztán a mai állapotokhoz, de erről egy szót se többet.

 

Ő a Bacsa Miska! Ennyi és nem több, nélküle nincs rakétadandár, Ő egy intézmény.

Sümegi asszonyok népitánc csoportja következett a csepergő esőben.

Gyönyörű hölgykoszorú. ( árpapa aztán büszke nagyon, mert leánya és nászasszonya is közöttük van. )

Szorgos kezek előkészítették az éttermet.

No meg az étkek is asztalra kerültek.

Rövid pohárköszöntő, röviddel.

Jó étvágyat!

Tánc! De micsoda tánc! A zenész megállás nélkül húzta, Laci bátyám meg ropta!

 Árpapa sem maradhatott ki, ....

.... de mások sem!

Vasárnapra esett Feri születésnapja.

 Ezúton kívánunk neki nagyon sok boldogságot, és tiszta szívből köszönjük, hogy hetedik alkalommal is megszervezte ezt a csodás találkozót.

Az MN 1480 rakétadandár a Kerekerdőn találkozott 2013. május 24 és 26 között.

Árpapa

A séta skanzenban, második rész.

Nem gondoltam volna, hogy a skanzen bejárására egy nap kevés, azért a lehetőségekhez mérten igyekeztünk mindent megnézni.
Egy hosszabb séta vezetett a következő részhez.
Ismerős hazai tájegységet tekintettünk meg.
Óbudavár templomának hű másolata, itt határoztam el, hogy ha arra járok legközelebb, hasonló szögből lefényképezem ellenőrzés céljából.

Tovább sétálva eljutottunk a Nyirádi portáig, mely település számunkra nagyon ismerős, Cicanagyi gyermekkorában a közelben lévő Deáki településre járt ki rokonokhoz.
Egyszerű falusi porta, egyszerű berendezésekkel.

Cicanagyival üldögéltünk egy keveset a lócán.

Előző beszámolóban már mutattam, hogy bratyesz erősködött a tűzoltó szerszámmal, én sem maradhattam ki.

A mosókonyhában egy igazi tundragabugyit láthattunk.

Átsétáltunk a Mindszentkállai portára, szép képet sikerült készíteni.

Egy kicsit megszeretgettem Cicanagyit.

Újabban ha meglátunk egy színpadot, a bratyesszal egyből ránk jön az ugrabugrálhatnék, most sem volt ez másként.

A szélmalom csalogatott bennünk, de éppen csak bekukkantani lehetett, egy kép elkészítésére viszont elég volt.

Az út menti bokrok és gyümölcsfák kínálták magukat, ringlót még induláskor ettem, később nagyon finom körtét, most a földiszeder következett, némelyik egészen savanyú volt.

Ennyi séta után már alaposan megéheztünk, a helyi pékségben vásároltunk süteményeket, pogácsákat és jóízűen fogyasztottuk.

Ebéd után a gyereknek jár a játék.

Az asszonyok úgy döntöttek, már nem jönnek velünk egy árnyas hűvös helyen üldögéltek. Mi is úgy csináltunk, mintha frissek lennénk aztán az első adandó alkalommal helyet foglaltunk.

 Gyönyörködtünk a szépen kialakított faluban.

Elmerengtem azon, hogy régen faluhelyen, mindennek kézre kellett esni, minden célszerű volt, és tartós használatra berendezve.

Ha valamit elkészítettek, az generációknak készült, egyszer lett megcsinálva de alaposan.

Nem úgy volt, ha valami elfogyott akkor kocsiba ülünk, és irány a bolt a teszkó. Minden elkészült házilag, a kenyér a gyúrt tészta, a túró, a sajt a befőttek, zsákokban a termés, szóval minden ami az élethez szükséges volt, praktikusan egyszerűen és sok munkával, ott volt helyben.

 Az emberi leleményesség határtalan, az élelmiszerek romlás nélküli tárolására abban az időben is mindent elkövettek, és talán a régi praktikák alkalmazása ma is célszerű, energiatakarékos lenne, persze nem olyan kényelmes, hogy csak kinyitjuk a hűtőajtót.

 Többször jártunk Cicanagyival az Őrségben, ezek a házak már annak vidéknek a hangulatát adják.

Az ágyak mint mindenütt számomra egy kicsit szűkösnek tűnnek, pedig biztos vagyok benne, hogy egy cseppet sem változtak gyerekkorom óta.

Masszív, nyugalmat és életet árasztó környezet.

A kovácsműhelynek gyerekkoromban az illatát szerettem, mikor ízzott a szén, füstölt a lovak patájára felpróbált patkó és árasztotta az égett szaru szagot. De láttam bognárt kocsikereket készíteni, minden küllő, minden darab passzolt.

Bajai tímárok munkahelye, hálistennek bőrösökkel sosem találkoztam, csak a végtermékkel.

Egy igazi kerekes kút, sokszor húztam hasonlóból a vizet, nem hiszem, hogy van olyan amelyből ma innák is.

 Lassan utunk végére értünk, alaposan elfáradtunk, a hölgy jól mutatja, onnét indultunk és nagy utat jártunk be, itt a skanzenben is, és az életben is.

 ( A nyilakat én rajzolgattam a képre, nehogy valaki reklamáljon a hiányuk miatt, ha arra jár. )










Ezt a programot augusztus 19 -én Sógornőm és Bátyám találta ki, szervezte számunkra, felejthetetlen élmény volt, hálás köszönet érte.

Árpapi